2012. július 31., kedd

Halál/vágy (novella)

Sziasztok!

A Tollforgató Klub oldal novellaíró pályázatot indított "Feltámadás" témakörben. Erre írtuk az alábbi novellát.
Ez azért fontos nekünk, mert még soha nem próbáltunk ilyet írni, ezért kérünk titeket, mondjátok meg őszintén a véleményeteket róla. Igazán sokat jelentene! Előre is köszönjük.

U.I.: Érdemes visszanézni az oldalunkra, mert holnap szavazós blogversenyt indítunk, hogy ezzel ünnepeljük meg az 5000. oldalmegtekeintésünket :)






Halál/vágy

Fájdalom.
Szaggató, hasító, zsibbasztó, nyilalló, maró fájdalom.
Pusztító, emésztő, perzselő, bénító, gyötrő kín.
Mintha léteztek volna más szavak is. Nem emlékezett rájuk. Nincs is értelme más dolgokra szavakat keresni. Nem léteznek más dolgok. Már évek óta tartott ez az állapot. Nem! Évszázadok, évezredek óta. Nem is értelmezhető az óta szó, a kín mindig létezik, és a mindig most van. Ahogy ő maga is mindig és most létezik. Ő maga a fájdalom. Halhatatlan.
Halhatatlan… A gondolat hatására felrémlett egy emlék. Valaki… valahol… örökké élni…Igen, ezt akarta valamikor. Ő akarta. S most pontosan emiatt haldoklik mégis.
Az embertelen forróság és dermesztő hidegrázás váltakozásával kezdődött. Ekkor még nem sejtett semmi rosszat. Aztán testén kis fekete foltok sokasága jelent meg. Kézfejétől indult, s úgy terjedt mellkasa felé, mintha apró állatok tintába mártott lábai hagyták volna ott.
Akárcsak patkányának lábnyomai. A halál lábnyomai.
Gúnyosan felnevetett, ám gyenge tüdejéből kifutott a levegő, hörögve fuldokolni kezdett. Sokáig tartott, mire rendezni tudta légzését, ám a gondolattól nem tudott szabadulni. Hiszen az állat maga volt az élet, s ezt egyedül neki köszönhette. Cserébe viszont csak halált hozott. Harapása megállíthatatlan leépülést idézett elő a testében, mely ellen nem használt semmilyen ismert gyógymód.
A mágikus kísérlet sikeresnek bizonyult. A tűz kihunyt, a kés kicsorbult, a méreg hatástalan maradt. Bármennyi erőfeszítést tett, a patkány túlélte. Nem csoda, ha az állat ellenségessé vált vele szemben, ő azonban nem tulajdonított neki jelentőséget. A diadal megrészegítette, újra ki akarta próbálni a varázslatot. Ezúttal önmagán.
Bármennyire is a halál elkerülése volt a célja, sosem gondolta volna, hogy az ennyire elviselhetetlenül borzalmas is lehet. Inkább a véglegesség és az ismeretlen keltett félelmet benne. Nem lehet ennyire felemésztő. Képtelenség, hogy ezt bárki el tudja viselni. Mi van, ha nem is lehet? Mi van, ha mégis sikerült a terve? Ha már rég halottnak kellene lennie, de a mágia életben tartotta, s most örökkévaló fájdalom a jussa? Bénult őrület, amelytől az elméje nem szabadulhat. Ez volna az istenek büntetése arcátlan kihívására? Ebben a világban rázúdítják Árnyékvölgy összes iszonyatát? Nem. Akkor nem indult volna rothadásnak a teste, nem halt volna el a keze, és nem emésztené el a feltartóztathatatlan pusztulás. Az üszkösödés nem áll meg kegyesen, mikor a szívhez ér. Meg kell halnia!
Megpróbálta megmozdítani a lábát. Nem ment. Minden erejét az erőlködésre összpontosította. Percekig tartott, mire sikerült arrébb csúsztatnia bal lábát, így az már lelógott az ágy széléről. Át akart gördülni az oldalára, hogy leguruljon a földre, jobb karját azonban már teljesen használhatatlanná tette a fertőzés. Másik kezével apránként közelebb húzta magát a peremhez, míg végül súlya lerántotta. Vállába fájdalom nyilallt, többi testrészét azonban szinte nem is érezte. Tüdejéből kiszorult a levegő, szemei befordultak és minden elsötétült.
Fogalma sem volt, mennyi ideig fekhetett eszméletlenül, de azóta teljesen besötétedett. Az utcai lámpások halvány fényében látta, hogy vér folyik az ablakokon. Átfordította fejét a másik irányba, s érezte, a szeméből is vér folyik. Minden vörösben úszott.
A szoba sarkában pörgött az asztal, rajta világító szemű békák hada ugrált. Az egyik átugrott a szobán az orra elé, könnyedén hidalta át az ő számára leküzdhetetlennek tűnő távolságot, majd csúf barna lé kezdett szállni az állat bőréből, amely kígyózva körbetekerte őt, növekedett, míg teljesen elnyelte. Vergődni kezdett, hogy a felszínre kerüljön, de ettől csak mélyebbre süllyedt, végül újra elborította a sötétség.
Mikor magához tért, a hátán feküdt, a pocsolya a mennyezeten sötétlett és különböző ijesztő formákat öltött. A kinti világból viharfény cikázott be a szobába, s hallotta, ahogy ágak és esőcseppek verődnek az ablakhoz. Lassan visszafordult a mellkasára, s megkísérelt az asztalhoz kúszni, jobb oldalát tehetetlenül vonszolva. Esélytelennek látta, hogy feltámaszkodjon, hiszen megmozdulni is inkább a gondolatai erejével sikerült. Nem is érezte, csak tudta, hogy apránként, de halad. Szánalmasnak tartotta, ahogy karját lassan maga elé helyezve húzódzkodott előre, lajhárok másznak így, ha a földre kényszerülnek.
Mágiát már napok óta képtelen volt használni, ez már meg sem fordult a fejében. Nem értette, miért nem éri el a fiókot, pedig a teste teljesen szétfolyt, elnyújtózhatott volna odáig. Ugyanakkor szíve olyan erősen vert mellkasában, hogy úgy érezte, el kellene löknie addig.
A halhatatlanságot akarta elérni, most pedig még az üvegcsét sem tudja. Milyen nyomorult helyzet!
Kis időre megpihent. Minden erejére szüksége volt élete utolsó küzdelméhez. Jobb karjával sem feltámaszkodni nem volt képes, sem a fiókért nyúlni, így fél kézzel kellett felhúznia magát az asztal lábán, de alig bírta egyáltalán felemelni. Rájött, hogy sem hason, sem háton fekve nem nyúlhat elég magasra, hogy elérje a fiók belsejét. Hanyatt kellett feküdnie, hogy kezét felerőltethesse a fogantyúig és le kellett rántania az egészet. Már annyira ereje végén járt, hogy az is beláthatatlanul hosszú időnek tűnt, míg hátára fordult, de nem merte abbahagyni a próbálkozást, mert félt, hogy a végső kimerültség után is még napokig szenvedhet. Ha a szert nem is szerzi meg, talán életét veszti, amíg próbálkozik. De csak a méreggel tudhatta biztosra, hogy képes meghalni.
Úgy tűnt, már egész éjszaka dolgozik. Új, csillagok idejével mérhető gyötrelem-életének egész végtelenbe nyúló éjszakájában, mely valójában csak pár napja kezdődött. Volt, hogy csak feküdt tehetetlenül, mert gondolatai annyira szétestek, hogy azt sem tudta, hol van. Csak figyelte, ahogy a falak hatalmas szárnyakká nyílnak, s óriási malomlapátokként őrölni kezdik alatta a viharban sikoltozó árnyakat. Minden alkalommal, mikor belesüppedt a végtelenbe, remélte, ez lesz az utolsó. Mikor azonban az enyészet ködén át olykor felsejlett egy gondolat, folytatta küzdelmét, bár az okára már nem emlékezett.
Meglepődött, mikor nagy robajjal lezuhant a fiók, s csak sejtette, hogy őrá esett, de nem érzett semmit. Kétségbeesetten kotorászott a szilánkok között egy ép üvegcse után. A friss sebekben férgek másztak fel a bőre alatt. Az őrület erőt adott, s végül gondolkodás nélkül emelte szájához, amit talált, fogaival kihúzta a dugót, s az egész folyadékot leöntötte a torkán. A halál volt a cél, mindegy, mit iszik meg. A szer nem mart, nem égetett, ezért újra a romok közé nyúlt, de egy pillanattal később keze már bénultan lógott, vagy ha mozgott is, ő nem érezte.
Testét elöntötte a hőség, s mint a pára, úgy szálltak fel elméjéről kusza gondolatai. A rémképek egy csapásra eltűntek. Nyoma sem volt viharnak.
A viharfény, az eső, az ágak. Az utcán pislákoló naplámpás, a mosdótálba csöpögő víz, a ketrecében kaparászó patkány hangjai. Ez volt a valóság.
Átkozott állat! A mágikus kísérlet után a mellkasára telepedett, miközben ő öntudatlanul feküdt. A varázs oly erővel járta át, hogy kétségbeesésében őrjöngve zúzott össze mindent, ami körülvette. Üvegeket, bútorokat, a patkány ketrecét.
A fájdalmat sötétség követte. Sötétség és nyugalom. Egészen a harapásig.
A patkány a mellkasán ült, éles fogai vörösen csillogtak. Milyen apró s mégis milyen hatalmas!
Hiába kezelte a sebet, hiába szedett gyógyszert. Nem értette, miért. Nem volt rá ésszerű magyarázat.
Nem is oly rég még örök életre vágyott, most, hogy csupán napjai voltak hátra, évekkel is megelégedett volna. Az évekkel, amelyeket nemrég még a sajátjának tudhatott.
Így hát bevégzi anélkül, hogy létezése értelmet nyert volna. Testének egyetlen haszna az lesz, hogy táplálja a férgeket, melyek hamarosan berágják magukat a bőre alá.
Férgek!
Férgek, kórokozók, ezernyi apró halhatatlan gyilkos. A halhatatlan patkány halhatatlan kórokozói, melyek ellen nincs gyógymód.
Ahogy a felismerés által elöntötte a végső bizonyosság, megkönnyebbült, s ez az addig végtelennek tűnő szenvedései ellenére is furcsán hatott rá. Minden bizonnyal csak azért érzett így, mert már pontosan ismerte halála okozóját. Hiszen nem akarhatott meghalni, az értelmetlenné tette volna pontosan azt a mágiát, ami elhozta számára a véget. Most is csupán kipróbálta, megölheti-e a méreg.
Az elmúlás azonban nem úgy jött, ahogyan várta. Nem foszlott szét békésen a semmiben. Érezte, ahogy belső szervei szétrobbannak, s belülről kiégetik a bőrét. Szemei eltűntek, mégis látott, olyan sötétséget, amely az élők világában nem is létezik. S ebben a semmi-sötétségben még sötétebb alakok közeledtek. Szétfolyó felhőlények ölelték körbe, hogy lenyúzzák róla testét, majd amikor az elfogyott, a lelkét marcangolták tovább, s a végtelenségbe nyújtották. Százlábú és karú óriások taposták a koponyája helyét, hogy kitöröljék gondolatait. Beláthatatlanul hatalmas és mérhetetlenül apró tűzgömbök suhantak el mellette, egymásba nyitották, majd újra bezárták a valóságot. Anyagtalan formákon át száguldott egyhelyben, majd egy sötét barlang végtelen apró létébe zuhant.
Egyszer csak – mert újra értelmét látta annak, hogy „egyszer csak” – megint érzett. Anyagot. A barlang aljára ért. Árnyékvölgybe, az Örök Rettegések Honába. Várta az újabb elképzelhetetlen csapást, az azonban nem jött. Csak annyit érzett, hogy egy apró lény a mellkasára telepszik.
A mellkasára! Ahogy felismerte, hogy van szeme is, rögtön ki is nyitotta. Először csak homályosan tudta kivenni környezetét, de amit látott, az nem hasonlított egy barlangra. Sőt, furcsán ismerős volt. Felemelte fejét, hogy jobban felmérje helyzetét. A mozdulat meglepően könnyű volt. Teste sajgott ugyan, de az elviselt fájdalmakhoz viszonyítva kéjes örömnek tűnt. És akkor meglátta. Hatalmas lendülettel söpörte le magáról az undok teremtményt. A jobb kezével, ami most néhány vágástól eltekintve teljesen ép és működőképes volt.
Törött üvegek, egy szétzúzott ketrec, felborult bútorok.
Az állat egy szekrényből lezúdult könyvkupac mögé futott. Az ő könyvei mögé, amelyek az ő dolgozószobájában hevertek pontosan úgy, ahogy azon a végzetes napon. A varázslathoz használt eszközök és alapanyagok ugyanabban a sorrendben hevertek szerteszét, ahogy akkor. Kezébe vett egy tükörcserepet, hogy megnézze arcát. Homlokán ott futott a kékes festékcsík, amely az egyik alapanyag kikeverése közben került oda, s amelyet estére lemosott.
Minden ugyanolyan volt. Minden? Őrülten tapogatta végig jobb kézfejét, majd mikor nem találta rajta, amit keresett, idegesen tekergőzve vizsgálta végig minden porcikáját. Nem volt harapás!
Tébolyult hang hagyta el ajkát, mely egyszerre volt sikoly és nevetés. Minden keze ügyébe kerülő tárgyat a könyvkupachoz vágott, mely alatt a patkány rejtőzött. Miután kitombolta magát, kirontott a szobából és bereteszelte maga mögött az ajtót.
Az első dolga az lesz, hogy örökre bezárja a veszedelmes állatot. Igen, ezt kell tennie.
Az ez utáni feladat már sokkal nehezebb lesz. De nem számított! Sikerült! Ha nem is egészen úgy, ahogy remélte, örök életet adott saját magának. Erős volt, hatalmas! Mágiája talán határokat sem ismert, a hibát csak az okozhatta, hogy még nem találta meg a megfelelő módszert.
Ezúttal másképp lesz. Előtte áll az egész élet, hogy megfejtse a halhatatlanság titkát. Elhatározta, hogy nem adja fel, amíg megoldást nem talál.
Ezt az elhatározást azóta újra és újra megteszi. Minden élete kezdetén.



A blogverseny nyertesei:

20 megjegyzés :

monikawaheed írta...

húúú, ez komoly volt, az olvasó belecsöppen valaminek a közepébe, végigköveti a főszereplő kínszenvedését, aztán a végén, mintha semmi nem történt volna, mintha csak egy álom lett volna....

nekem tetszett :)

judit írta...

Sziasztok!

Hát ez sokkolt, azt hiszem ez a jó szó. Igaz, hogy a végén minden rendbe jött, de nekem ezek a férgek, meg a patkány kicsit sok volt. Igaz én nem bírom alapban az ilyesmiket, így nem tudok nem elfogult lenni.

Maga a novella jól volt felépítve és a gondolat menet is követhető volt, valamint minden precízen volt megírva.

Szóval a novella jó és első helyre jelölném a versenyen, csak az én beleélős, könnyen elájulós lelki világomnak kicsit felkavaró volt a cselekmény.

Így nem a novellával van gond, hanem velem.

^^Ziccy^^ írta...

Szia!
Írtál, hogy jöjjek véleményt nyilvánítani és itt is vagyok! ;)
Nekem eszméletlenül tetszett, a leírás és elképesztően a monitorhoz tapadtam nagyon tetszett! :D
puxx :)

Alsynia írta...

Kedves Monika!

Köszönjük szépen a véleményt :) A szegény főszereplő nem úgy érezte, mintha csak álom lett volna :)
Örülünk, hogy tetszett!

Üdv.
Faye

Alsynia írta...

Kedves Judit!

Köszönjük a véleményt. Reméljük, azért nem sokkolt le teljesen. A következő írásunk még mindig nem A rózsa másik virága folytatása lesz, hanem egy másik novella, de ígérjük, az nem lesz ilyen brutális :)
Reméljük, azt is elolvasod majd :)

Üdv.
Faye

Alsynia írta...

Kedves Ziccy!

Örülünk, hogy tetszett :) Ha tudnád, kit képzeltünk el a főszereplő arcának! :D
Üdv.

Faye

Zsömi írta...

Sziasztok!

Elolvastam ahogy kértétek. :)
Nos ez egy összeszedett írás volt. Hirtelen betekintettünk egy kínlódásba ami igen fájdalmas volt és nagyszerűen lett megírva magam elé képzeltem a dolgot. Aztán végül mégis sikerült és minden szenvedés véget ért.
Nekem nagyon tetszett, tetszett a megfogalmazás,egyszóval minden!
Várok még novellákat!
És köszönöm a versenymeghívást is ;)
Puszi: Zsömi

FayeForger írta...

Szia Zsömi!

Köszönjük szépen a véleményt. A szenvedés valóban véget ért, de csak egy időre :)
A blogversenyről annyit, hogy remélhetőleg a ma délelőtt folyamán ki tudjuk írni a feltételeket.

Üdv.
Faye (Alsynia)

Rikki írta...

huh nekem nagyon tetszett :) nagyszerű a fogalmazás szinte magam előtt láttam az egész jelentet.

FayeForger írta...

Kedves Rikki!

Örülünk, hogy tetszik, köszönjük, hogy olvastad :)

Üdv.
Faye (Alsynia)

Gréti írta...

Szia Alysnia!
Amint megláttam, hogy írtad, nézzek be, azonnal jöttem. Először kicsit zavaros volt, hogy ki és mi van, de egy idő után hihetetlenül belecsöppen az ember. Szinte már éreztem a fájdalmat. Huhh. Nekem nagyon tetszett, főleg mert szeretem az ilyen misztikus dolgokat.
pusz Gréti

FayeForger írta...

Szia Gréti!

Köszönjük, örülünk, hogy tetszett :) Kíváncsiak vagyunk már rá, milyen értékelést fogunk kapni a pályázaton.

Üdv.
Faye (Alsynia)

Artair McKnight írta...

Sziasztok! :-)

Na, hát ez nekem most nem tetszett teljes mértékben, kicsit untam a szenvedést meg a gondolkodást, de azért lehetett is izgulni az emberünkért. :-D Nem mondom, hogy nem jó, csak nekem kicsit vontatott volt. Sok sikert! :-) Amúgy írástechnikailag nem tudnék nagyon belekötni. Nem is akarok! :-D

FayeForger írta...

Szia!

Köszi a véleményt, gondolkodtam is rajta, hogy vajon mit szólsz majd :)
Amúgy milyen neműnek jön le a főszereplő? Csak mert írtad, hogy "emberünkért".

Üdv.
Faye (Alsynia)

Artair McKnight írta...

Na, látod, ezen igazából el sem gondolkodtam, automatikusan férfinak képzeltem el a főszereplőt. :-)

FayeForger írta...

Artie, igazából az is, férfi, csak kíváncsi voltam, hogy annak érződik-e :)

Delora Mercel írta...

Szia!

Elolvastam és egyszerűen fantasztikus volt.. brutális néhol, de nagyon átjött :D
én biztos nem szeretnék ilyesmit kipróbálni, még rémálomnak is durva :S de nagyon hatásos olvasmány volt :D
gratu hozzá!!

puszi :)

Regina írta...

Halihó!:D
Ejhaa, ez valami elképesztő volt!!:D Nagyon tetszett és nagyon imádtam!:D
Hát ha én ilyet álmodnék tuti bekattannék xD
Nagyon jó volt a megfogalmazás az egész leírás és maga a cselekmény!:D
Grat, nagyon remek!!!:D
Puszi(LLL)

BTR fan írta...

Szia.

Jöttem.

CSak egy szót tudok mondani: Nagyon jó:)

Nekem tetszett:)

Mili és Kylie írta...

Hello!

Elolvastam a novellát és őszintén megvallom egy kukkot se értettem belőle.

Annyit sikerült kihámoznom, hogy egy férfi vívódik szenvedése közepette, mert halhatatlan akar lenni. Viszont az már nem jött át, hogy sikerült-e neki.
A mű során voltak olyan részek, amelyeknél nem tudtam eldönteni, hogy mikor, hol és merre történnek. Vagy talán ez volt a célotok?

Szerintem nem biztos, hogy azok a jó írások melyeket tízszer kell elolvasni, hogy megértsük. Én többször csak akkor olvasok, ha izgalmas, magával-ragad és elbűvöl a történet. :)

Egyszer mi is próbálkoztunk egy hasonló művel, de nem sok sikert értünk el vele a pályázaton. Ha gondoljátok olvassátok el és véleményezzétek ti is :)

http://hihetetlen-tegnap.blogspot.hu/2012/08/almaim-lovagja-pulyka-es-vastag-zokni.html

Üdv. Kylie