2012. július 9., hétfő

A rózsa másik virága - 2. rész




Eldrit nyugtalanul sétált a folyosón, és néha, hogy úgy tűnjön, mintha hasznos munkát végezne, a szőnyegeket kefélte. Ez nem ilyenkor lett volna a feladata, de úgy gondolta, még mindig kevésbé lehet gyanús, mintha csak céltalanul álldogálna. A Solriell szobájából szűrődő hangokat meglehetősen érdekesnek találta, de egy kissé zavarba is jött, úgyhogy inkább távolabb ment az ajtótól. Ha esetleg Gatons, a lakáj arra járna, innen még nem hallhatná meg őket. Remélte, hogy erre nem kerül sor. Egyszer már előfordult hasonló eset, akkor kénytelen volt "figyelmetlenségében" lelökni a lépcsőn egy kisasztalt a rajta álló ezüstökkel együtt, hogy jelezzen Solrielléknek. Az asztal ripityára tört, az ezüstök pedig kicsorbultak, és csupán Rierdan úr jóindulatán múlott, hogy nem vonták le a béréből a kárt, bár Gatons nagyon ragaszkodott hozzá. Szerencsére azonban a lakáj többnyire a saját teendőivel volt elfoglalva, így az őrködést eddig olcsón megúszta.
Éppen áttért a képkeretek törölgetésére, amikor Florensz kilépett a lyth szobájából és a haját rendezgetve, még kissé kivörösödött arccal elindult felé.
– Eldrit, de jó, hogy itt van. A lythien hívatja.
A cseléd nem volt benne biztos, hogy a jelenléte valóban csak azért volt ennyire örvendetes, mert így éppen kéznél lehetett, vagy a férfi inkább a háláját akarta kifejezni, amiért fedezi a seg... nos, tulajdonképpen mindenüket.
– Már megy is, uram?
– Igen, majd egy másik alkalommal keresem fel Rierdan urat. Most nincs időm megvárni.
Eldritnek volt egy olyan sejtése, hogy a férfi látogatásának célja nem az volt, hogy az úrral találkozzon. Sőt, talán épp az, hogy kifejezetten ne találkozzon vele.
– Hozhatom a köpenyét?
– Ne fáradjon, egyedül is megtalálom. Menjen inkább, ne várakoztassa meg a lythient.
A cseléd fejet hajtott, majd miután Florensz eltűnt a lépcsőfordulóban, ő is elindult a lyth szobája felé.
Meg tudta érteni Solriellt, a férfi eléggé jóképű volt, bár nem kifejezetten Eldrit esete, és láthatóan nagyon jól megértették egymást a lythszel. Ugyan Florensznek felesége volt, és két gyereke, akik mellesleg alig voltak fiatalabbak Solriellnél, a cseléd mégsem aggódott a lyth miatt, tudta, hogy nem ejtették a fejére és ez a kapcsolat inkább tőle függ, mintsem a férfitól. Éppen ezért már majd megölte a kíváncsiság, vajon mi is történhetett a szobában. Bár a hangok nem hagytak sok találgatnivalót, kíváncsi volt, vajon átlépték-e már azt a bizonyos határt. Azóta, hogy két napja visszaérkeztek a fővárosból, még nem volt alkalmuk erről beszélgetni. El kellett ismernie, kicsit irigykedett is, ha arra gondolt, mit csinálhattak a Karionban töltött idő alatt, mert bár valamivel idősebb is volt Solriellnél, neki még nem volt alkalma a testi örömök mélységesebb feltérképezésére egy másik személlyel. Úgy döntött, a mostani alkalom megfelelő lesz, hogy úrlythienét kifaggassa, már amennyire ezt a szolga és úr közötti kapcsolathoz képest viszonylag kötetlen barátságuk megengedte.
Bekopogott, majd a választ nem várva meg, belépett. Solriell az ablaknál állt leengedett hajjal, halvány színű köntösben.
– Minden rendben volt? – fordult felé lassan.
– Nem járt erre egy lélek sem, kilyth. Készítsek fürdővizet? – Solriell üveges szemmel maga elé meredve bólintott. – Jól van?
– Ha csak a pillanatnyi állapotom számít, akkor igen.
Eldritet ez annyira nem győzte meg, de remélte, annyi valóban igaz belőle, hogy nem a férfi művelt vele most olyat, amitől ilyen állapotba került. Elindult a félig leválasztott fürdőhelyiség felé.
– Lehet egy kérdésem? – szólt, miközben elkezdte engedni a vizet.
– No lám csak! Eddig még soha nem kértél engedélyt. Ünnepeljük meg ezt azzal, hogy őszintén válaszolok, bármi lesz is az – Solriell karba tett kézzel megállt mellette.
– Szereti?
A lyth szeme elkerekedett a meglepetéstől.
– Erre nem számítottam, de ha egyszer megígértem... – Elfordult és egy olajos üvegcsét kezdett el babrálni. – Nos, ezen még nem gondolkoztam. – Hosszú szünetet tartott, miközben mereven bámult egy süllyedő buborékot a fejjel lefelé fordított üdezöld folyadékban. Majd nagyot sóhajtva egészen halkan folytatta: – Tény, hogy nagyon kedvelem, de honnan tudhatnám, hogy ez szerelem? Soha nem képzeltem el, hogy lehetne közös jövőnk, és jó is, hogy nem tettem. Így hát bármit is érzek iránta, már nem számít.
Eldrit nem akarta még jobban elkeseríteni úrlythienét, ezért úgy döntött, inkább megpróbálja az események kellemesebb részeiről faggatni.
– Nem is mesélt még arról, mi történt önök között az úton. – Kezét nyújtotta az olajért, amit a lyth a kezében tartott. Solriell hirtelen feleszmélve visszafordította az üveget és a cseléd kezébe nyomta, majd újra összefonta karját és évődő mosollyal válaszolt:
– Sajnálom, a "bármilyen kérdésedre válaszolok" kártyát már elhasználtad.
– Jaj, ne már! – egyenesedett fel elégedetlenül a cseléd. – Legalább azt mondja meg, hogy végül odaadta-e magát neki. Mármint igazából.
– Na de Eldrit! Hogy jut eszedbe ilyesmi? – hördült fel tettetett felháborodással. – Én tisztességes vagyok... többnyire.
– Igazán kedves, én itt kockáztatom az állásomat, hogy játszadozhasson, erre még ezt se hajlandó elárulni? – visszatért a fürdő készítéséhez, talán túlságosan is legörbített szájjal.
– Kezdesz nagyon szemtelen lenni.
– Most miért mondja ezt? Tudja, hogy a nagybátyja nem engedi meg, hogy udvarlót tartsak. Legalább ennyi kis örömem hadd legyen.
– Nemsokára lehet több is. Azért nem lehet udvarlód, nehogy rossz példát mutass nekem – mondta gúnyosan Solriell, és a másik vállára tette kezét –, de mivel férjhez megyek, ez a gondod hamarosan megszűnik.
– Jaj, ne csinálja már! Minek hergeli magát? Úgyis tudom, hogy nem nyugodott bele, az nem vallana magára. – A fürdő elkészült, ezért a cseléd a kád elé húzta a lepelfalat, melynek vásznán pávák és fácánok röpködtek.
– Ami azt illeti, eddig két tervet sikerült kitalálnom – Solriell itt szünetet tartott, majd levette köntösét és belépett a kádba. Eldrit hallotta a csobogást, ahogy a lyth elkezdett mosakodni, de válasz nem érkezett.
– És el is mondja? – forgatta a szemét a cseléd.
– El – hangján hallatszott, hogy szélesen vigyorog. – Bár csak egyszer találkoztam vele, az emlékeimben egy kedves, idős bácsiként él. Talán megpróbálkozhatnék építeni az együttérzésére. Remélem, belátja, túl nagy köztünk a korkülönbség.
– Tehát előveszi a kedves, ártatlan Solriell énjét. Ez tetszik. – Amíg Solriell fürdött, Eldrit a haját igazgatta a fehér, faragott keretes falitükörben. – Akkor halljuk a másodikat.
– A másik az elviselhetetlen, neveletlen Solriell. Ha a józan ész nem elég, kénytelen leszek kegyetlenebb eszközökhöz folyamodni.
– Ez határozottan szórakoztatóbbnak ígérkezik az elsőnél. – Most a gazdája arcfestékeit kezdte el babrálni, hogy vajon melyik menne a bőre színéhez.
– Lehet, de remélem, nem lesz rá szükség. Végső esetben pedig még Florensz is kitalálhat valamit.
– Olyan szép lenne, ha odaállna az öreg elé, megmondaná, hogy szereti önt, és kihívná őt párbajra, hogy eldöntsék, melyikükhöz menjen – szólt álmodozva a cseléd, majd amikor hallotta, hogy Solriell kilép a kádból gyorsan letette a halványrózsaszín port tartalmazó tégelyt, amit éppen piszkált.
– Rendkívül gyerekes elképzeléseid vannak. – Újra köntösébe burkolózva visszatért szobájába.
Eldrit gyorsan leengedte a vizet és mindent visszapakolt a helyére. Mikor ő is követte gazdáját, a lyth már fehérneműben állt a szekrénye előtt, ruhái között válogatva.
– Arról nem is beszélve, hogy a házasság, bárkivel legyen is az, egyelőre nem szerepel a terveim között. Jól megvagyunk Florensszel így is.
A szekrény melletti kis asztalkáról elvett egy régi mesekönyvet és a benne jelzésként szolgáló halványkék selyemszalagot kezdte csavargatni az ujjai között. Az emlék inkább csak egy halvány sejtésként élt benne. Nem is tudott róla, amíg egyszer véletlenül meg nem találta a könyvet. Mikor Florensznek is megmutatta, a férfit megdöbbentette a felismerés, hogy az az aranyos kisgyerek, akinek réges-régen mesét olvasott, s aki az ajándék baba helyett inkább a férfi hajszalagját vette el emlékül, Solriell volt. Oriel barátja családjánál voltak látogatóban, Florensz felesége pedig éppen akkor várta első gyermeküket. Később azonban nem találkozott a kis lythszel, s amikor néhány fordulóval ezelőtt Oriel bemutatta neki a már kész felnőtt szépséget, Florenszben nem tudatosult, hogy megegyezik azzal az apró kis rokonnal, akivel akkor találkozott. Solriell olyan hatással volt rá, hogy nem kifejezetten az jutott eszébe, hogy gyermek is volt valamikor.
Maga a lyth túl kicsi volt akkoriban ahhoz, hogy emlékezhessen a találkozásra, amikor azonban megtalálta a könyvet benne a szalaggal, derengeni kezdett egy kép, hogy egy férfi ölében ül, s bár csak a kezét látta, ahogy a könyvet lapozza, de tudta, hogy Florensz az. A férfi ettől a tudattól betegesnek érezte magát és a kapcsolatukat, de Solriell megnyugtatta, egy ekkora korkülönbség valójában egyáltalán nem volt ritka. A lyth kicsit képmutatásnak is érezte, hogy csak mindezek után jutott eszébe aggodalmaskodni a fiatalsága miatt, végül azonban biztosította a férfit, hogy mindez nem számít. Solriell úgy gondolta, szellemileg elég érett már egy ilyen kapcsolathoz, s a férfi vonzalma azt bizonyította, ő is hasonlóan vélekedik. S lám, most már az apja is egyetért ezzel, sőt, láthatóan ennél sokkal nagyobb korkülönbség sem zavarja. Bár gyanította, hogy az apja már kisgyerekként férjhez adta volna akár egy haldoklóhoz is, ha ez nem lett volna törvényellenes.
– Amíg ki nem tudódik – törte meg Eldrit a csendet. Solriell zavarodottan eszmélt fel, de aztán eszébe jutott, miről is volt szó.
– Illetve amíg még nem vagyok másé. Rosszul leszek a gondolatra, hogy hozzám ér.
– Hát, talán a házastársi kötelességek nem lesznek annyira fontosak egy olyannak, akinek az ajtón is bottal kell becsoszogni. – mondta Eldrit.
Solriellnek csak egy sóhajra futotta válaszul, miközben visszatért az öltözködéshez, ő ugyanis olyan férfi mellett képzelte el a jövőjét, aki mellett az nem kötelesség, hanem élvezet.

Olvass tovább

8 megjegyzés :

judit írta...

Szia!

Egyre érdekesebb a fő szereplő és a cselekmény is. Már kíváncsi vagyok mi lesz ebből a furcsa kapcsolatból/viszonyból. A történet pedig igen érdekes eddig.

Artair McKnight írta...

Hali!
Kellemes a sztori, jó a hangulata, még mindig tetszik! :-)

niiki írta...

Szia!:) Benéztem és hát tényleg jó lett ez a második fejezet. Egyre több dolgot tudunk meg a cselekményről, a szereplőkről és persze a furcsa viszonyról is:P:D Tetszik tetszik, várom a folytatást és remélem nem húzod sokáig az idegeinket vele ^^ Ha ezt a sztorit valaki elkezdi, képtelenség abbahagyni, az tuti:DD

UI: Remélem te is komizol a 2.-3. fejezethez, várom a véleményed:)
puszi: niiki

FayeForger írta...

Szia!

Köszi, hogy véleményeztél, nemsokára jön a következő rész, és talán már a titokzatos vőlegény is megjelenik? ;)
Vic már véleményezte is a történetedet, remélem hamar folytatod :) Nagyon népszerű!

Victoria Crane írta...

Szia Artie!

Köszönjük a biztató szavakat, hamarosan jön a következő rész:)

Victoria Crane írta...

Szia Judit!

Köszönjük, örülünk, hogy tetszik:) A titokzatos vőlegény hamarosan érkezik és tovább bonyolódnak a szálak:D

Delora Mercel írta...

Szia!! :)

Nagyon jó lett ez a fejezet! Solriellről még nem tudom hogy mennyire kedvelem - ez tuti változni fog :D de az egész tök érdekes, nagyon tetszik!!!
olvasom is tovább :)
puszi

Victoria Crane írta...

Szia Delora!

Köszönjük, örülünk, hogy tetszik:)
Remélem, Solriellt is megkedveled majd:)