Nem szeretem a kritika szót. Előre negatív véleményt feltételez, hogy itt valamit kritizálni fognak. Sajnos manapság erre kapjuk fel a fejünket, kit mit miért hol lehet szidni, bírálni, bemocskolni. Miért? Hogy jobbnak érezhessük magunkat. Mi jobban csinálnánk, jobban értünk hozzá, jobb adottságaink vannak, vagy ha mégsem, legalább nem csináljuk, nem kérkedünk vele. Most, hogy az elektronikus önkifejezéssel bármikor könnyű szerrel mások arcába tolhatjuk a véleményünket, vagy akár az egész életünket, nem csoda, ha mindenki hozzáértésétől vagy szellemi-lelki gazdagságától függetlenül az isteni piedesztálra emelt kritikusokat akarja követni.
Nap mint nap véleményt formálunk, összehasonlítunk, osztályozunk, ítélkezünk, mert ezt tanultuk meg, hogy a világban nem létezhet semmi csak önmagában, a maga gyönyörűségére, és pláne nem lehet egyszerre többsíkú és kétértelmű, hanem mindennek adott helye kell hogy legyen. Talán oha máskor nem igyekezett az emberiség ennyire kőbe vésni mindent, mint most, amikor minden pillanatban új valóságot kell megélnünk.
Néhány évtizede még az volt a divat, hogy alap hozzáállásként a művészet felette áll a befogadójának, és minden esetben mérlegelni kell, hogy ha nem értjük, az a mi hibánk, nem a műé. Ha szerintünk a kiállított vécécsésze csak egy büdös vécécsésze egy emelvényen, akkor az semmi esetre sem azt jelenti, hogy valóban egy büdös vécécsésze egy emelvényen, hanem hogy nem értünk eléggé az adott műfajhoz, esetleg nem vagyunk elég értelmesek vagy műértők, hogy felfogjuk a lényegét.
Ritkán még manapság is előfordul, hogy egy-egy dologba többet igyekeznek belemagyarázni, mint ami valójában, de inkább ennek ellentéte a jellemző. Most azzal mutathatja ki az ember a legjobban a hozzáértését valami iránt, ha bírálja. Abból indulunk ki, hogy ha valamit jónak titulálunk, azzal beismerjük, hogy lövésünk sincs róla. Mintha a művészet is egzakt tudomány lenne, amit kizárólag hosszas előtanulmányok árán lehet csak hitelesen értékelni. Mint ahogy ha például elém állítanak egy helyesen és egy hibásan összerakott atombombát, valószínűleg mindkettőre azt fogom mondani: "Nem tom, nem értek hozzá, biztos jó ez így."
Az idejét sem tudnám megmondani, mikor olvastam utoljára pozitív kritikát egy filmről/könyvről/lemezről. Ezt általában csak az évtizedekkel ezelőtt kanonizált vagy jól bevált franchise-ok és műfajok érdemlik ki. És sajnos ez a hagyomány átragatd a "nem hivatásos" kritikusokra is. Mindenhol csak azt olvashatjuk, mit nem tud az adott könyv/film/zene, nem azt, hogy mit adhat.
A blogunk ezen rovatát ezért hoztuk létre, hogy a fentiek ellenpontjaként megmutassuk, mi hogy látjuk a dolgokat. Ezek nem kritikák (bár a bejegyzéscímekbe csúnya kommerciális keresőszóoptimalicációtechnikai okokból egyelőre ezt a szót haszáljuk), hanem vélemények. Nem csak azért, mert próbáljuk nem a hibát keresni folyton, hanem azért is, mert tisztában vagyunk vele, hogy ez csak a saját álláspontunk. Nem azért mutatjuk be, hogy másokat erről meggyőzzünk, csupán azért, hogy útmutatást adjunk azoknak, akik tájékozódni szeretnének arról, érdemes-e egy filmre jegyet váltani, vagy egy könyvet megvenni. Hogy ne vegyék el a kedvüket a rossz vélemények. Hogy ne negatív előfeltételezésekkel kezdjenek bele valamibe. És hogy jobban élvezzék, amiket ezek a művek adhatnak nekik. Hogy jobban élvezzék az életet.
Nap mint nap véleményt formálunk, összehasonlítunk, osztályozunk, ítélkezünk, mert ezt tanultuk meg, hogy a világban nem létezhet semmi csak önmagában, a maga gyönyörűségére, és pláne nem lehet egyszerre többsíkú és kétértelmű, hanem mindennek adott helye kell hogy legyen. Talán oha máskor nem igyekezett az emberiség ennyire kőbe vésni mindent, mint most, amikor minden pillanatban új valóságot kell megélnünk.
Néhány évtizede még az volt a divat, hogy alap hozzáállásként a művészet felette áll a befogadójának, és minden esetben mérlegelni kell, hogy ha nem értjük, az a mi hibánk, nem a műé. Ha szerintünk a kiállított vécécsésze csak egy büdös vécécsésze egy emelvényen, akkor az semmi esetre sem azt jelenti, hogy valóban egy büdös vécécsésze egy emelvényen, hanem hogy nem értünk eléggé az adott műfajhoz, esetleg nem vagyunk elég értelmesek vagy műértők, hogy felfogjuk a lényegét.
Ritkán még manapság is előfordul, hogy egy-egy dologba többet igyekeznek belemagyarázni, mint ami valójában, de inkább ennek ellentéte a jellemző. Most azzal mutathatja ki az ember a legjobban a hozzáértését valami iránt, ha bírálja. Abból indulunk ki, hogy ha valamit jónak titulálunk, azzal beismerjük, hogy lövésünk sincs róla. Mintha a művészet is egzakt tudomány lenne, amit kizárólag hosszas előtanulmányok árán lehet csak hitelesen értékelni. Mint ahogy ha például elém állítanak egy helyesen és egy hibásan összerakott atombombát, valószínűleg mindkettőre azt fogom mondani: "Nem tom, nem értek hozzá, biztos jó ez így."
Az idejét sem tudnám megmondani, mikor olvastam utoljára pozitív kritikát egy filmről/könyvről/lemezről. Ezt általában csak az évtizedekkel ezelőtt kanonizált vagy jól bevált franchise-ok és műfajok érdemlik ki. És sajnos ez a hagyomány átragatd a "nem hivatásos" kritikusokra is. Mindenhol csak azt olvashatjuk, mit nem tud az adott könyv/film/zene, nem azt, hogy mit adhat.
A blogunk ezen rovatát ezért hoztuk létre, hogy a fentiek ellenpontjaként megmutassuk, mi hogy látjuk a dolgokat. Ezek nem kritikák (bár a bejegyzéscímekbe csúnya kommerciális keresőszóoptimalicációtechnikai okokból egyelőre ezt a szót haszáljuk), hanem vélemények. Nem csak azért, mert próbáljuk nem a hibát keresni folyton, hanem azért is, mert tisztában vagyunk vele, hogy ez csak a saját álláspontunk. Nem azért mutatjuk be, hogy másokat erről meggyőzzünk, csupán azért, hogy útmutatást adjunk azoknak, akik tájékozódni szeretnének arról, érdemes-e egy filmre jegyet váltani, vagy egy könyvet megvenni. Hogy ne vegyék el a kedvüket a rossz vélemények. Hogy ne negatív előfeltételezésekkel kezdjenek bele valamibe. És hogy jobban élvezzék, amiket ezek a művek adhatnak nekik. Hogy jobban élvezzék az életet.
(Félreértés ne essék, nem fogunk ömlengeni, nem szívtunk vattacukros-csillámpónisörényes füvet, hogy dicsérjük a szennyet is. Van, ami nekünk sem tetszik. Azt meg is mondjuk. De a célunk az, hogy önmagában is tudjunk valamit értékelni.)
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése