PozitívVélemény Blog

Nem szeretem a kritika szót. Előre negatív véleményt feltételez, hogy itt valamit kritizálni fognak. Sajnos manapság erre kapjuk fel a fejünket, kit mit miért hol lehet szidni, bírálni, bemocskolni. Miért? Hogy jobbnak érezhessük magunkat. Mi jobban csinálnánk, jobban értünk hozzá, jobb adottságaink vannak, vagy ha mégsem, legalább nem csináljuk, nem kérkedünk vele. Most, hogy az elektronikus önkifejezéssel bármikor könnyű szerrel mások arcába tolhatjuk a véleményünket, vagy akár az egész életünket, nem csoda, ha mindenki hozzáértésétől vagy szellemi-lelki gazdagságától függetlenül az isteni piedesztálra emelt kritikusokat akarja követni.
Nap mint nap véleményt formálunk, összehasonlítunk, osztályozunk, ítélkezünk, mert ezt tanultuk meg, hogy a világban nem létezhet semmi csak önmagában, a maga gyönyörűségére, és pláne nem lehet egyszerre többsíkú és kétértelmű, hanem mindennek adott helye kell hogy legyen. Talán oha máskor nem igyekezett az emberiség ennyire kőbe vésni mindent, mint most, amikor minden pillanatban új valóságot kell megélnünk.
Néhány évtizede még az volt a divat, hogy alap hozzáállásként a művészet felette áll a befogadójának, és minden esetben mérlegelni kell, hogy ha nem értjük, az a mi hibánk, nem a műé. Ha szerintünk a kiállított vécécsésze csak egy büdös vécécsésze egy emelvényen, akkor az semmi esetre sem azt jelenti, hogy valóban egy büdös vécécsésze egy emelvényen, hanem hogy nem értünk eléggé az adott műfajhoz, esetleg nem vagyunk elég értelmesek vagy műértők, hogy felfogjuk a lényegét.
Ritkán még manapság is előfordul, hogy egy-egy dologba többet igyekeznek belemagyarázni, mint ami valójában, de inkább ennek ellentéte a jellemző. Most azzal mutathatja ki az ember a legjobban a hozzáértését valami iránt, ha bírálja. Abból indulunk ki, hogy ha valamit jónak titulálunk, azzal beismerjük, hogy lövésünk sincs róla. Mintha a művészet is egzakt tudomány lenne, amit kizárólag hosszas előtanulmányok árán lehet csak hitelesen értékelni. Mint ahogy ha például elém állítanak egy helyesen és egy hibásan összerakott atombombát, valószínűleg mindkettőre azt fogom mondani: "Nem tom, nem értek hozzá, biztos jó ez így."
Az idejét sem tudnám megmondani, mikor olvastam utoljára pozitív kritikát egy filmről/könyvről/lemezről. Ezt általában csak az évtizedekkel ezelőtt kanonizált vagy jól bevált franchise-ok és műfajok érdemlik ki. És sajnos ez a hagyomány átragatd a "nem hivatásos" kritikusokra is. Mindenhol csak azt olvashatjuk, mit nem tud az adott könyv/film/zene, nem azt, hogy mit adhat.
A blogunk ezen rovatát ezért hoztuk létre, hogy a fentiek ellenpontjaként megmutassuk, mi hogy látjuk a dolgokat. Ezek nem kritikák (bár a bejegyzéscímekbe csúnya kommerciális keresőszóoptimalicációtechnikai okokból egyelőre ezt a szót haszáljuk), hanem vélemények. Nem csak azért, mert próbáljuk nem a hibát keresni folyton, hanem azért is, mert tisztában vagyunk vele, hogy ez csak a saját álláspontunk. Nem azért mutatjuk be, hogy másokat erről meggyőzzünk, csupán azért, hogy útmutatást adjunk azoknak, akik tájékozódni szeretnének arról, érdemes-e egy filmre jegyet váltani, vagy egy könyvet megvenni. Hogy ne vegyék el a kedvüket a rossz vélemények. Hogy ne negatív előfeltételezésekkel kezdjenek bele valamibe. És hogy jobban élvezzék, amiket ezek a művek adhatnak nekik. Hogy jobban élvezzék az életet.

(Félreértés ne essék, nem fogunk ömlengeni, nem szívtunk vattacukros-csillámpónisörényes füvet, hogy dicsérjük a szennyet is. Van, ami nekünk sem tetszik. Azt meg is mondjuk. De a célunk az, hogy önmagában is tudjunk valamit értékelni.)

Dan Wells: Partials - Részben ember kritika

Történet:

Az emberi faj a teljes megsemmisülés szélén áll, miután a Részlegesekkel – az emberekhez megtévesztésig hasonlító, ám mesterségesen előállított szerves lényekkel – folytatott háború megtizedelte a népességet. Az ott bevetett RM nevű vírus néhány tízezerre redukálta a túlélők számát, akik Long Islanden rendezkedtek be, míg a Részlegesek rejtélyes módon visszavonultak. Bármikor lecsaphatnak újra, de ennél is sürgetőbb probléma, hogy egy évtizede nem született az RM-re immúnis csecsemő.

Kira, egy tizenhat éves orvostanhallgató a saját bőrén tapasztalja meg, ahogy az RM miatt az emberiség maradéka lassan kipusztul, miközben a kötelező terhességi törvény a polgárháború szélére sodorja őket. Kira nem hajlandó tétlenül nézni az eseményeket, mindent elkövet, hogy megtalálja a vírus gyógymódját. Erőfeszítései közben döbben rá: mind az emberiség, mind a Részlegesek túlélése azon múlik, sikerül-e felfednie a két faj közötti kapcsolatot – amelyet az emberiség vagy elfelejtett, vagy soha nem is tudott róla.

Vélemény:

„A 485GA18M számú újszülött 2076. június 30-án, reggel 6 óra 7 perckor halt meg. A kislány három napot élt. Az embergyerekek átlagos élettartama a Szakadás óta ötvenhat óra volt. Már nevet sem adtak nekik.”

A könyv nagyon hatásos kezdést kapott, amely azonnal belerántja az olvasót a történetbe. Ezt követően az első pár oldal a főhős, Kira szemszögéből bemutatja a szituációt. Megismerkedünk a pusztulás hátterével, a túlélők életmódjával, megtudjuk, kik azok a Részlegesek, és mi az a Hang. Lassan adagolja az információt, nem magyaráz túl, mindent a cselekményből tudunk meg. Közben megismerjük a főbb szereplőket is. Ezzel kapcsolatban számomra nagyon nagy pozitívum, hogy a legtöbb könyvvel ellentétben a szereplői nagy része nem fehérbőrű. Kirától megtudhatjuk, hogy a Szakadás után a családok szétestek, jó, ha egy ember megmaradt egy családból, így „mesterséges” családok jöttek létre. Kira megjegyzi, hogy az ő családjukban egyedül Isolde fehérbőrű, aminek nagyon örülök, mert a könyvek/filmek többsége fehér emberekről szól, legfeljebb néhány más rassztípusú mellékszereplővel.

Egy dolog mégis zavar, az pedig Amerika. A disztópikus, posztapokaliptikus könyvekből és filmekből úgy tűnhet, egyedül az Egyesült Államok képes túlélni. A Szakadás után megmaradt alig 36 ezer ember Long Islanden rendezkedett be, a kontinens egyéb területei kihaltak, és a túlélők tudomása szerint a többi kontinensen sem maradt élő ember. Ezt nem fejti ki bővebben az író, és remélem, a további könyvekben kiderül, hogy ez nem igaz.

A könyv három nagy egységből épül fel. Az első rész leginkább ismerkedés a világgal, amelyet Wells nagyon átélhetően festett le. Jól ábrázolja a sivárságot, amely még Long Islandet is jellemzi. Hiába foglalták el maguknak a túlélők ezt a területet, a korábbi több milliós várost nem tudja betölteni a néhány ezernyi megmaradt ember. Nagyon tetszett az a rész, amikor a szereplők hétköznapi életét mutatta be, buliba készülődtek, zenét hallgattak. Mindig is túlzásnak éreztem azt elvárni egy hasonló könyv szereplőitől, illetve a világuk összes lakójától, hogy mindannyian a körülmények megváltoztatásán fáradozzanak egész nap. Nem minden emberből lesz lázadó, harcos, szószóló, vagy éppen kiemelkedő tudós, aki meg tudja oldani a népe problémáját. Igenis vannak olyan emberek, akik a kialakult stabil (még ha nem is tökéletes) környezetben élik az életüket egyik napról a másikra.

Ez az első rész azért is nagyon jó, mert bemutatja a „testvéreket”, akik bár nem rokonok, együtt nőttek fel, és úgy szeretik egymást és nevelőanyjukat, hogy felmerül a kérdés, vajon tényleg a vérség-e az, ami meghatároz egy családot. A lányok mind jól felépített egyéniségek, talán egyedül Madisonból kaptunk kevesebbet, habár ő, vagyis a terhessége az, ami beindítja a cselekményeket.

Az a kérdés merült fel bennem, Wells miért választotta éppen a tizenéves korosztályt. A második rész egyértelműen más, mint általában a disztópikus YA könyvek, rengeteg orvosi leírás, tudományos fejtegetés van benne, még ha le is egyszerűsíti a főszereplő, például azzal, hogy nevet ad a vírus egyes fázisainak pl. paca, ragadozó, leselkedő. Ezzel inkább emlékeztet egy Robin Cook könyvre, mint egy tini korosztálynak írt romantikus regényre. Két lehetséges magyarázat jutott eszembe eddig. Az első, hogy nyilván tisztában van a disztópikus YA könyvek trendjével, és szeretett volna egy jól eladható könyvet írni. A másik lehetőség (ami szimpatikusabb számomra), hogy érdekesnek találta olyan emberek szemszögéből bemutatni ezt az új, pusztulás utáni világot, akik csak hallomásból ismerték a régit.

Szerintem a legjobb jelenet, ami bemutatja a főhőst, az volt, amikor megtudták, hogy a Remény törvény korhatárát 16 évre csökkentik. Míg a többiek, (főként Xochi) hevesen tiltakoznak ellene, Kira összeveszik velük, amiért a személyes érdekeiket előbbre tartják az emberiség jövőjénél. Ez azért meglepő, mert a legtöbbször olyan női karakterekkel találkozom, akik a legnagyobb lázadók, és akár igazán komoly szabályokról van szó, mint ebben a regényben, akár nem, tiltakoznak. Kira karakteréből végig azt éreztem, hogy bár ellenére van a Remény törvény, de nem azért, mert nem hajlandó feláldozni magát a nagyobb jóért, hanem mert feleslegesnek tartja tizenegy évnyi próbálkozás után. Emellett persze a karakterének része az is, hogy nehezen fogadja el a hirtelen felnőtté válást, azt, hogy elvárják tőle, és minden nőtől, hogy lelki érettség ide vagy oda, teherbe essenek, azzal a tudattal, hogy csak halvány esély van rá, hogy a gyerekük nem hal meg, és mindezt olyan gyakorisággal, amennyiszer csak lehet. Ez bármilyen életkorú nőnek súlyos teher lenne, nemhogy egy fiatal lánynak. 

Bevallom, a könyv elolvasása előtt és alatt is utánanéztem, milyen vélemények születtek már az irományról. Sok helyen olvastam, mennyire erőltetett, hogy egy tizenhat éves lány, alig pár évnyi orvosi előképzettséggel feltalálja egy vírus ellenszerét, amelyet nagy tudósok tizenegy év alatt nem voltak képesek. A könyv olvasása előtt én is így gondoltam volna, de a történetbe belegondolva, egyáltalán nem tűnik annyira lehetetlennek. Nem hinném, hogy ne történt volna meg a történelem során az, hogy egy fiatal, vagy csak kevésbé tapasztalatlan kutatónak eszébe jutott egy mások számára őrült ötlet, és annak a segítségével jött rá valami probléma megoldására. Kira ezt tette, és nem biztos, hogy a „nagy öregek” ne jöttek volna rá erre (Kirának egyébként még szerencséje is volt a végső felismerésben), de nekik is volt egy tervük, amire alapozták a kutatást, és ehhez ragaszkodtak, remélve, hogy az idő és a nagy számok törvénye igazolja őket. Ez a terv nem volt merész, nem kellett kockáztatni az életüket érte, és mint megtudtuk a Szenátus véleménye szerint az emberiség jelene, nem pedig a jövője az, ami elsősorban számít.

A könyv második része ismét fontos kérdést vet fel. Mitől ember az ember? Samm esete nagyon jól példázza azt, mennyire képesek az emberek gyűlölni azt, ami más, és mennyire félnek attól, amit nem ismernek. Természetesen a könyv esetében ehhez hozzájárulhat az is, hogy annak idején a Részlegeseket teljesen olyannak alkották meg, mint az emberek. Felmerült bennem az a kérdés, hogyan lehet bárki olyan hülye, hogy olyan lényeket hozzon létre, akik gyorsabbak, erősebbek, jobb érzékszervekkel rendelkeznek, mint az emberek, és nincs semmi, ami alapján megkülönböztetné a mesterséges lényt az embertől. Nem kell túl sok fantázia ahhoz, hogy bárki rájöjjön, előbb-utóbb ebből probléma lesz, pláne, ha nem bánnak velük emberségesen, és ki is használják őket. A hátrány pedig nem csak abból áll, hogy esetleg fizikai fölényüknél fogva könnyen leigázhatják az alkotóikat, hanem abból is, hogy később a megmaradt emberek nem tudják, nem épültek-e be közéjük a Részlegesek. Ezt nem a könyv hibájaként hozom fel, mert el tudom képzelni, hogy ilyen megtörténhet.  Azt is el tudom képzelni, hogy a rendkívül beképzelt emberek úgy gondolják, fel sem merülhet az, hogy egy mesterséges lény, akinek örülnie kellene, hogy létrehozták, fellázadjon az alárendeltség ellen.

A harmadik rész új izgalmakat hoz a könyvbe, miután megtudtuk, a Részlegeseknek legalább annyira szükségük van az emberek segítségére, mint fordítva. Itt ismerjük meg a Szenátus szándékát, és ez ismét felvet egy kérdést, ami általában megjelenik a posztapokaliptikus történetekben: milyen a jó vezetés?  Az általuk hozott szabályok valóban csak a társadalom javát szolgálják? Mit képesek megtenni, hogy fenntartsák a rendet? Ebből a szempontból Kira hasonló helyzetbe kerül, mint Katniss Az éhezők viadalában. A Szenátus eszközként akarja felhasználni a Részlegesek és a Hang elleni harcban, mert úgy vélik, egy fiatal, tudós lánynál, aki maga is a nép jövőjéért küzd, nem találhatnának jobb „reklámarcot” a saját céljaik számára. Ez persze csak végső lépés a részükről, de legalább választási lehetőséget ajánlanak számára, Kirának pedig döntenie kell, elég bátor-e ahhoz, hogy ellenszegüljön és végrehajtsa az eredeti tervét, vagy meghunyászkodik, és ezzel feladja az elveit. Elgondolkoztam azon, vajon melyik a rosszabb, Az éhezők viadalának Kapitóliuma, amely nyíltan felvállalja, hogy a körzetek lakóit leigázottaknak tartja, és legfeljebb csak a kapitóliumi emberek nincsenek tisztában ezzel  (akik azt hiszik, a versenyzők számára is éppen olyan szórakoztató a Viadal, mint számukra, és akik úgy gondolják, nagy megtiszteltetés játékosnak lenni), vagy a Szenátus, akik fenntartják a látszatot, hogy mindent az emberiségért tesznek, miközben a hatalom megtartása érdekében bármit megtesznek.

A végjáték igazán izgalmasra és fordulatosra sikerült, és számos kérdést hagyott nyitva. Ahogy mondani szokták, egy csatát megnyertek, de a háborút nem. Hiába találták meg az ellenszert, nem sikerült teljesen leszámolniuk a vírussal. Kirának még rengeteg dolgot kell megtudnia saját magával és a múlttal kapcsolatban, és remélem, minél hamarabb olvashatom magyarul a következő részt, hogy én is jobban megismerjem ezt az érdekesen megalkotott világot.

Végül pár szóban a szereplőkről:

Vannak olyan könyvek, ahol egy-egy szereplőt rajongásig szeretni tudok. Ebben a könyvben nem volt ilyen szereplő, de ezt nem éreztem hiányosságnak. Szerettem Kirát, akiről már sokat írtam, de azt még hozzátenném, hogy nem éreztem őt erőltetettnek. Bár férfi írta, kellően nőies tudott maradni, bár felnőtt írta, és sokszor felnőttesen is viselkedett, éreztem, hogy egy tizenéves lányról olvasok.

Marcust nem igazán tudtam megkedvelni. Humorosnak szánták, de számomra a poénjai gyakran erőltetettek voltak, igaz, el tudom képzelni, hogy az adott szituációt átélők számára valóban viccesek voltak. Utólag belegondolva, bár nem igazán szerettem meg, nagyon életszerű karakternek tartom, és talán ez az, ami miatt nem lehet feltétel nélkül megszeretni, mert esendő, vannak hibái, de felül tud kerekedni rajtuk.

Kritikák, vélemények olvasása alapján tudom, hogy Jayden nagyon népszerű karakternek számít. Az én számomra nem volt annyira kiemelkedő karakter. Szimpatikus volt, de túl keveset szerepelt ahhoz, hogy igazán megkedveljem. Ez úgy általában igaz a férfi karakterekre, kivéve pl. Haru, akit valószínűleg nem is szánt nagyon szimpatikusra az író, bár nagyon is meg lehetett érteni, hogy az adott helyzetekben miért viselkedik úgy ahogy.

Végére hagytam Sammet, aki igazán jó karakter volt, és talán a következő kötetben nagyobb szerepet és kibontakozási lehetőséget kap majd.  Kellően titokzatos, és a mesterségesen felfokozott képességeinek köszönhetően nagyon menő is, mindezek mellett emberibb sok embernél.

A lányok közül Xochi volt az, akit igazán szerettem, jó volt a humora, és úgy gondolom, bár nem egy hős típus volt, kihozta magából a maximumot, és ott segített, ahol csak tudott.

A könyv utolsó pár mondata nagyon kíváncsivá tett Nanditával kapcsolatban. Végig attól féltem, hogy a szerző egyszerűen megfeledkezett róla, de a félelmem alaptalan volt, és még egy függővéggel is megajándékozott Nandita vonatkozásában.

Összefoglalva:

A Részben ember olyan könyv volt számomra, ami után még napokig a történeten gondolkoztam, és néha azon kaptam magam, hogy arra gondolok, de jó, nemsokára olvasom tovább, de sajnos rá kellett jönnöm, hogy már befejeztem. :) Hozzáteszem, nagyon disztópikus könyv olvasós hangulatban vettem elő ezt a regényt, tehát ez is közrejátszhatott a jó véleményhez.

karakterek: 4,5
(nagyon jó női főszereplő, jól kitalált karakterek, de el tudtam volna viselni egy karakteresebb férfi főszereplőt)
történet: 5
(ehhez nem is fűznék semmit)
stílus: 5
borító: 4,5
(a témához nagyon illik, szép is, de nem voltam vele úgy, amikor megláttam, hogy ide nekem ezt a könyvet!)
kiadás: 4,5
(tetszik a fordítás, külön köszönet, amiért Kira és Samm magázódtak. Fél pont levonás az elírásokért és egyeztetési hibákért. Nem volt sok, de a vége felé megnőtt a számuk.
fülszöveg: 5
(Jól visszaadja azt, amiről a könyv szól.)

Feledés (Oblivion) kritika

A Feledést az év legjobb sci-fi filmjének jósolták. Hogy ezt beváltja-e, afelett nem tudok ítélkezni, de az biztos, hogy az igyekezet nem volt hiábavaló.

/A spoilerek háttérazonos színnel íródtak, kijelöléssel elolvashatók./

A történet tömören: a 2070-es években járunk, a földet korábban megtámadta egy idegen faj, a „dögök”, elpusztították a Holdat, ennek következtében a katasztrófák egész sora kiirtotta az emberiség nagy részét, lakhatatlan radioaktív pusztasággá téve a bolygó nagy részét.

Az emberiség maradéka a Titánra, a Szaturnusz egyik holdjára költözött, a Földön csak Jack Harper és Victoria Olsen maradt, előbbi a drónokat javítja, amelyek a „dögökkel” harcolnak és a hatalmas víznyerő erőműveket javítják, utóbbi pedig segíti, megfigyelőként támogatja és tartja a kapcsolatot a Tet-tel, a terhelő kinézetű űrbázissal, ahova feladatukat befejezve ők is visszatérnek, hogy végül ők is eljuthassanak új otthonukba.

Mindkettejük elméjét kitörölték, hogy védjék a küldetés biztonságát, de Jacknek emlékképszerű álmai vannak és titokban egy érintetlenül maradt völgyben házat épít és a romokban talált tárgyakat gyűjti. Aztán egy űrhajó lezuhan, benne egy túlélővel Jack álmaiból.

És persze valami megbújik a háttérben. Ezt láttuk az előzetesből. És tudjuk, hogy a föld alatt élnek emberek. De nem csak ezért tudjuk, hogy nincs minden rendben. A történet lassan indul, de nem véletlenül. A steril kis mikrovilágukban élő két steril, agymosott, makulátlan ember, akik férj és feleségként élnek, és mindig mosolyognak a Tet-ről jelentkező görcsös arcú Sallyre, akitől az utasításokat kapják. A reggeli köszöntés: „Újabb nap a paradicsomban”, és körülbelül hárommondatonként kérdez rá a nem kissé unszimpatikus felsővezetői nőszemély, hogy „Önök hatékony csapat?”. Mindezek a motívumok egyébként gyönyörűen keretbe foglalják a filmet a végevisszaemlékezéskor. A föld felszíne azonban Jack területe, itt hétköznapi emberként viselkedik, baseballsapkát hord, rágógumizik, virágot öntöz. Esténként pedig Victoria arról társalog, milyen jó lesz végre a Titánra menni. A film pedig hagy rá elég időt, hogy ez a nyomasztó, kényszeredetten pozitívnak szánt alaphangulat ráüljön az ember nyakára, míg már nem bírja, és szinte felkiált, hogy jöjjön már a változás. Ami a film feléig várat magára, így aztán meg is lepődünk, hogy utána ötpercenként újabb és újabb csavarokkal jönnek az események. Azért persze egyik csattanótól sem fordulunk le a székről, de ilyen tekintetben manapság nagyon magasan van a léc. Ettől függetlenül a film nem feltétlenül kiszámítható, és eléggé megrázó a fő felismerés, amolyan „Na de miért? Hogyan? És rohadjon meg!” módon.

A film vége néhány kérdést nyitva hagy, amiken elgondolkodhatunk. (Mi is volt ez a "létforma"? Ki hozta létre, és miért? Jön-e belőle másik? Mi lett a többi klónnal? Élhető-e még a bolygó hosszútávon? Mi történt volna a főszereplőkkel, amikor lejár az idejük?) Végignézve találunk jónéhány logikai buktatót is, kezdve a technológiával és a motivációkkal (intelligens drónok, buborékrepülők, egy ház a felhők fölött, amit kb egy fogpiszkáló tart, hozzáértést nem igénylő, minden sebet gyógyító lézeres kötyü, de megfigyelőrendszer csak a repülőn van, az is olyan szemcsés, hogy egy mai telefon kamerájával jobb képet csinál az ember; mindezeket létrehozó idegen intelligencia, ami ki tudja meddig figyelte az emberiséget, hogy megtalálja a legoptimálisabb módot a kiirtására, leklónozta őket, de annyi esze nem volt, hogy egy dns-specifikus vírust küldjön rájuk, inkább 60 évig szórakozik velük.)

A Feledés jópár ismert vagy tradicionális sci-fi elemmel operál, egyes elemek már be is égtek az ember retinájába. A darabokra hullottHold Wells Időgépéből köszön vissza, a Tet szuperszámítógépe olyan, mint egy replikátorokból épített mélynyomó (a Tet maga meg eleve egy fejtetőre állított goa’uld anyahajó, bár nyilván nem kell ahhoz a Csillagkapuhoz nyúlni, hogy az ember egy gúla alakú űrobjektumot képzeljen el), a ”háromszög alakú nyíláson bemegyünk az űrhajóval és letesszük a bombánkat a rohadt kis idegenek segge alá a hajójuk közepébe” motívumot pedig a Függetlenség napjában is láthattuk. Ugyanakkor (poszt-)apokaliptikus sci-fi műfajban nehéz lenne a hasonlóságokat kikerülni.

A világmegmentő főhős természetesen amerikai, sőt mi több, new york-i, amit rögtön az első tíz percben, majd folyamatosan később is az arcunkba nyomnak: NY baseball-sapka, epikus focimeccs-visszaemlékezés, hatalmas USA-zászló lebeg felülről az arcunkba az Empire State Building tetejéről (mert bizony az amerikaiak életük minden fontos eseményét ott követik el). A társa, Victoria legalább brit, de magyar szinkronnal mi ezt nyilván csak akkor vesszük észre, amikor a film végén a visszaemlékezésben meglátjuk a zászlókat az egyenruhákon. Az legalább becsületükre váljon a film készítőjének, hogy Jack szerelme Julia Rusakova, tehát orosz, és az őt játszó Olga Kurylenko ha nem is orosz, de legalább ukrán. New Yorkot a magyar ember is annyira ismeri, mint a saját lakhelyét, sőt, talán jobban is; hiába van lerombolva, szinte teljesen betemetve, mégis bizton körbenavigálnánk magunkat Manhattanben. Mindezen azonban nem lepődünk meg, ez már-már szinte a hollywoodi sci-fi toposza és egyébként is kb. minden második amerikai film ott játszódik. Megértjük mi, valószínűleg mi sem helyeznénk egy magyar poszt-apokaliptikus sci-fi (vagy ami azt illeti bármilyen magyar film) cselekményét teszemazt Ghánába. És minden bizonnyal kicsit nekünk is megdobbanna a hazafias szívünk, ha egyszer mondjuk Rózsa Sándor ükunokája mentené meg a Földet és az egész galaxist. Ne vessünk hát ezért rájuk mégse követ, lehet élvezettel nézni ezeket a filmeket úgy is, hogy egyébként tudjuk, hogy hősök nem csak Mexikótól északra és Kanadától délre teremnek. Egyébként pedig amikor már minden magyarázat a helyére kerül a filmben, a főhős nemzeti hovatartozása tulajdonképpen teljesen logikussá válik, elvégre a történet 2017-ből indul, és nem gondolnám, hogy az űrkutatás az elkövetkezendő 5 évben annyira megváltozik, hogy egy idegen objektum vizsgálatára ne a NASA küldene hajót, és feltehetőleg annak kapitányát is maguk közül választják ki. Az is érhető, hogy a sok Jack Harper-klón közül miért pont az ébred rá emberségére, aki az egykori otthona területén furikázik nap mint nap.

A látványvilág: Szándékosan nem emeltem ki az elején. Felesleges róla szuperlatívuszokban beszélni, hiszen már az előzetes megmutatta, mire számíthatunk. Becsületükre váljon, hogy állítólag próbálták csökkenteni a CGI mennyiségét, a tájak nagy részéről rögtön látjuk, hogy Izlandon forgatták, ami nagyon szerencsés választás ahhoz, hogy megmutassa, a Föld nem csak egy füstölgő romhalmaz, hanem van ott még miért élni.
Mindezt tökéletesen kiegészíti az M83 zenéje, ami gyönyörűen illik még a hangeffektekhez is.

A szereplők: Tom Cruise a tőle szokott magabiztossággal hozza a világmegmentő hős szerepét. És Tom Cruise még mindig – minden rosszindulat nélkül - egy a feltehetően a castingosnak és az operatőrnek is fejtörést okozó seggdugasz, ugyanakkor jól megoldották azzal, hogy mindig őt helyezték közelebb a kamerához, mint a hölgyeket, és szerencsére, nem kellett túl sok szereplővel számolni. Az egyetlen normál szögből felvett jelenetben viszont pl. Nikolaj „Jaime Lannister” Coster-Waldau mellett akár hobbit is lehetne. De legalább politikailag korrekt, vagyis hogy nem csak a nagy, kigyúrt emberek menthetik meg a világot (hanem a kis, kigyúrt emberek is, ha megfelelően karakteres az orruk).

Andrea Riseborough gyönyörű, és meglehetősen hitelesen alakítja az agymosott példás munkaerőt, annyira, hogy már-már elgondolkozunk, vajon nem a repertoárja végessége-e ennek az oka, amikor egy megránduló izom az arcon egyszercsak elárulja, hogy itt bizony jól játszott érzelmek jól játszott elfedéséről van szó. És bár ridegsége miatt kezdetben az is felmerülhet bennünk, hogy esetleg valami beépített későbbi potenciális ellenséget látunk, későbbi kiborulásai olyan hűen mutatják be a Jack feletti aggodalmát, ami minden kétségünket eloszlatja. Jó filmes hősnőként természetesen ő is sminkben alszik (hacsak nem átallották sminktetoválással klónozni)

Olga Kurylenko szerepe szintén archetipikus, ennélfogva kiszámíthatóan önfeláldozó és szerelmes tekintetű, Ugyanakkor bátor és ügyesen feltalálja magát a 60 évvel későbbi technológiában, de a helyzet realitását felismerő félelmet is csillanni látjuk néha a szemében.

Morgan Freeman kisujjból hozza a Morgan Freeman-féle bölcs öreget, amit az elmúlt 30 évben játszik. És még a hatásvadász szivargyújtós belépőjét is megbocsájtjuk, tudva, hogy Harper „felébresztésében” és meggyőzésében mennyire fontos szerepet hagyott a pszichológiailag befolyásoló tényezőknek.

A szinkronhangok is megérdemelnek néhány szót, bár számuk csekély és nagy meglepetést nem okoznak, A Tom Cruise – Rékasi Károly, Morgan Freeman – Reviczky Gábor párosításokat könyvelni lehetett, Pikali Gerda az életrajzába is beírhatja már, hogy hivatalos sci-fi hősnő hang. Nyakó Júlia különleges hangja üde színfolt, főként, mivel viszonylag ritkán szinkronizál.

Nem mondom, hogy egy kezemen meg tudnám számolni a miértek és a motivációk buktatóit, és igen, ötpercenként lehet ezt a filmet kommentálni „na persze” kezdetű mondatokkal és lehúzni a túlzott hálivúdizmusával. Ugyanakkor úgy gondolom, lehet egy filmet egyszerre nyitott szemmel és szórakozva is nézni, kiszűrve azokat, amiket egy magunkfajta közönségnek adni tud.

Ha tanulságot akarunk leszűrni a filmből, sok helyen próbálkozhatunk. Beszélhetünk a kondicionáltságról, hogy ne higgyünk el mindent. Arról is filozofálgathatunk, mennyit ér az emberi élet. De a fő téma az, amit már a film mottója is megfogalmaz: A Föld egy emlék, amiért érdemes harcolni. A bolygó szinte lakhatatlan, Jack és Victoria egyedül élnek, Jack mégis nosztalgikusan gondol a Földre, törölt emlékeitől nem tud teljesen megszabadulni. Luxusvillában lakik, mégis épít egy viskót egy fenyőfákkal övezett völgyben, és itt tölti legszívesebben az idejét.

Nekünk, akik ezt megnézzük a moziban, vagy otthon a kanapén ülve, nem kell (még) idegenek ellen harcolnunk vagy előlük egy másik bolygóra menekülnünk. De mi is vívjuk a saját csatáinkat a saját mikrokozmoszaink megmentéséért. Talán egy kicsit azon is elgondolkodunk a film után, meg kell védenünk az otthonunkat, akkor is ha idegenek fenyegetnek, de akkor is, ha saját magunk. Hogy a medencés luxusotthonok és szuperszámítógépek világában is van értelme a patakparton fekve sütkérezni a napon.

Halál/vágy a Galaktika Arénában

Nemrég indult el a Galaktika novellagyűjtő és szerzőtoborzó blogja, a Galaktika Aréna, ahova sci-fi és fantasy novellákat lehet beküldeni, itt pedig szabadon kommentelhetőek. Mi is jelentkeztünk a Halál/vágy című novellánkkal, amit már itt a blogon is olvashattatok. Tegnap fel is került a blogba, érkeztek is hozzá kommentek, reméljük, még sok kifejtős véleményt kapunk rá:)

A blogszépségverseny nyertese:

 Beky http://bekyallp499.blogspot.hu/

Hősnők Viadala 2012 - 6. párbaj

Párbaj #6:

A felnőtteknél két nagyon különböző lány méri össze erejét: egy 19. századi okos és szellemes, klasszikus hölgy, és egy vadóc vérmacska.

Az ifjoncok között egy igazi harcos árnyvadász mérkőzik meg egy esetlen lánnyal, akit mindenki jól ismer.

Akinek szüksége lenne egy kis emlékeztetőre, az --> ITT <-- megtalálja, hogy pontosan mi is az a Hősnők Viadala, de a kulcsfontosságú információ: Két naponta új meccs indul. Minden meccs egy YA (fiatal felnőtt) és egy Felnőtt párbaj párost párbajoztat. A párbaj nyertesei bekerülnek a következő fordulóba és addig párbajoznak, amíg csak egy-egy hölgy marad.

Emlékeztetőül:

A blogunk Dani kampányvezére, aki a későbbiekben is párbajozik, ekkor tudtok nálunk is szavazni és ezzel indulni a könyvnyereményekért. További info ITT.

Felnőttek: Elizabeth vs. Faythe
(okt. 25 - 27)

Olvasd el a kampányszövegeket és add le a voksod! Ki jusson tovább a következő fordulóba? Szavazni ITT vagy a kampányfőnököknél tudtok. Egy párbajra mindenki csak egyszer szavazhat! A szavazást október 27-én 23:59-kor lezárjuk!!!  

Elizabeth

Innen ismerheted: Jane Austen: Büszkeség és balítélet

Először feltűnt: Jane Austen: Büszkeség és balítélet

Természetfeletti státusza: ember

Kampányának vezére: Casperson @ Casperson olvasmányai

Miért szavazzatok rá?


Még a legvaksibb pillanataiban, Elizabeth Bennet egy kifogástalanul vonzó karakter. Leírása alapján gyönyörű és különös kifejező szemek jellemzik, de, amit mindenki észrevesz vele kapcsolatban, az a szellemessége és intelligenciája. Főleg ezért az intelligenciáért, Ő apjának kedvenc gyermeke, ám anyja őt szereti a legkevésbé. Magabiztossága a lelkes kritikus elméjéből ered és gyors észjárású párbeszédein mutatkozik meg.

Elizabeth ragyogó és incselkedő szellemessége az, ami kiváltja Lady Catherine ellenszenves viselkedését és Darcy csodálatát. Őt mindig érdekes hallgatni, és mindig kész arra, hogy az ostobaságokon nevessen, mondva " Remélem, sosem nevetem ki, ami okos vagy jó. Ostobaságok és értelmetlen dolgok, szeszélyek és ellentmondások valóban mulattatnak, bevallom, és nevetek rajtuk, amikor csak tudok." A kivételesen jó megfigyelőképességének köszönhetően, Elizabeth a legtöbb esetben igen jól meg tudja állapítani a különbséget bölcs és bolond közt.

"Nem akarok senkit sem elhamarkodva megítélni; de mindig csak azt mondom, amit gondolok."

Annak ellenére, hogy hibásan ítéli meg Wickham-et és Darcy-t, mely a legrosszabb hibája - makacsul ragaszkodik ahhoz az ítéletéhez, amíg rá nem kényszerítik, hogy észrevegye tévedését-, Elizabethnek általában igaza van az emberekkel kapcsolatban. A saját igazában való bizalma - egy kombinációja büszkeségnek és balítéletnek - az, ami a legrosszabb tévedéseihez vezet.


Faythe

Innen ismerheted: Rachel Vincent: Shifters sorozat

Először feltűnt: Rachel Vincent: Stray - Kóborok

Természetfeletti státusza: vérmacska

Kampányának vezére: Secret Dream Time

Miért szavazzatok rá?


Faythe Sanders már nem kislány, egy 23 éves vadóc, aki szeretett volna elvegyülni az emberek között. Hátat fordított a családjának és egyetemre jár, ahelyett, hogy eleget tett volna a kötelezettségeinek, hisz ő az egyik, a még létező, nyolc, termékeny, nőstény vérmacskák egyikének.

„Már csak nyolc fogamzóképes nőstény vérmacska van. És én vagyok az egyik. Éppen úgy nézek ki, mint akármelyik amerikai egyetemi hallgató. De vérmacska vagyok; alakváltó, két világ lakója.”

Nem riad meg semmitől, nem hallgat senkire. Egy igazi öntörvényű ragadozó!

„Csakhogy én nem vagyok ijedős kiscica”

Vigyázz, mert ez a cicus nem szeret a kanapén, mancsai közt egy puha gombolyaggal dorombolni, ez a vadmacska bármelyik pillanatban képes széttépni, ha úgy tartja a kedve!

„Karmaim vannak, és nem félek használni őket!”

Betörhetetlen, bármilyen helyzetben képes feltalálni magát. Nincs szüksége a férfiak segítségére, egyedül is boldogul. Ha verekedésre kerülne a sor, nem futamodik meg, inkább beszáll és bátran felveszi a harcot, ha kell, keményen odaüt.

"… tudok én szépen is játszani, ha akarok. Csak nem akarok túl gyakran."

Szavazzatok Faythe-re!

"Kérd a lehetetlent, aztán érd be azzal, amit valójában akartál volna."

YA: Clary vs. Bella
(okt. 25 - 27)

Olvasd el a kampányszövegeket és add le a voksod! Ki jusson tovább a következő fordulóba? Szavazni ITT vagy a kampányfőnököknél tudtok. Egy párbajra mindenki csak egyszer szavazhat! A szavazást október 27-én 23:59-kor lezárjuk!!!  

Clary

Innen ismerheted: Cassandra Clare: Végzet Ereklyéi sorozat

Először feltűnt: Csontváros

Természetfeletti státusza: árnyvadász (ember, de angyalvér csörgedezik az ereiben)

Kampányának vezére: Jace & Secret Dream Time

Miért szavazzatok rá?

Clary 15 éves koráig a tini lányok átlagos életét élte, mígnem egy este fenekestül felfordult az egész világ, amiben addig hitt. Kiderült, hogy Árnyvadász szülők gyermeke, és a halottnak hitt apja egy, a leghatalmasabb és legrettegettebb Nefilimek közül, aki a lányát akarja.

„Ez csodálatosan hangzik – gondolta Clary – Csak te, a kómában fekvő feleséged, a sokkos állapotban lévő fiad, meg a lányod aki utál mint a szart. Nem is szólva arról, hogy a gyerekeid a jelek szerint szerelmesek egymásba. Hát igen, ez ám a nagy családi boldogság.”

A törékeny alkat, vörös hajzuhatag és a zöld macskaszemek ne tévesszenek meg senkit, mögöttük egy igazi harcos szellem lakozik, aki kész kiállni a családjáért és az elveiért.

"- Honnan tudtad, hogy Árnyvadász vér van bennem? Volt valami jel, amiből kiderült?…
- Csak találgattam - felelte a fiú, és bereteszelte mögöttük az ajtót. - Ez tűnt a legvalószínűbb magyarázatnak.
- Találgattál? Biztosnak kellett lenned a dolgodban, hiszen meg is ölhettél volna.
…
- Kilencven százalékig biztos voltam benne.
- Értem - mondta Clary. Valami lehetett a hangjában, mert Jace feléje fordult, és ránézett. Egy
pillanattal később a lány tenyere az arcán csattant, amitől hátra kellett lépnie egyet. Kezét a sajgó ponthoz emelte, inkább meglepetésében, mint fájdalmában. - Ezt meg mi a fenéért kaptam?
- A maradék tíz százalékért - mondta a lány, aztán csendben ereszkedtek tovább, amíg az utcaszintre nem értek."

Emellett igazi művészlélek, imád animéket rajzolni és a humora sem utolsó.

„– Szóval, ha nincs egészen telihold, csak kicsit érzed farkasnak magad? – kérdezte Clary.
– Mondhatjuk.
– Hát akkor nyugodtan dugd ki a fejed a kocsi ablakán, és lógasd ki a nyelved, ha úgy tartja kedved!"

És, ha ez még mind nem lenne elég: képes új rúnák megalkotására, melyek számtalanszor segítik ki őt és a többieket a bajból.

… Jace nem bír ülve maradni…

Kedveseim emlékeztek még, mikor rám kellett szavazni? Igen, sajnos hamarabb kiestem, mint gondoltam volna, de most kiengesztelhettek… Itt van ez a töpörtyű, lehet, hogy kicsit esetlen *aú Clary megint felpofozza* akarom mondani, talpra esett, határozott, és garantáltan felkavarja a körülötte levők életét! Olyan vonzereje van, aminek képtelenség ellenállni (Uraim, azért csak tartsátok magatokat tisztességes távolságra tőle, mert…), még nekem sem sikerült… .Tehát oda akarok kilyukadni, hogy egy szavazat erre a vörös ciklonra és a lelki egyensúlyom helyre áll.

Ui.: Mellesleg jól áll neki a fekete!


Bella

Innen ismerheted: Stephenie Meyer: Twilight sorozat

Először feltűnt: Stephenie Meyer: Twilight - Alkonyat

Természetfeletti státusza: ember

Kampányának vezére: Andie @ Könyvek háborúja...

Miért szavazzatok rá?

Tartozom Bellának. Az ő története szerettette meg velem az olvasást. Úgy gondolom, szokásos szerénységéből kiindulva, hogy nagy megtiszteltetésnek érezné, hogy részt vehet ebben a versenyben.
Bella szerény, kedves, önzetlen, bátor, és nem fél szembe menni az életveszélyes helyzetekkel. Ügyetlenkedéséről híres, és állandóan átesik a saját lábán is. Szarkasztikus humora és szenvedélye jót tesz a könyveknek.

Legjobb Tulajdonságai? Egyszerű. Törődő. Törődik az emberekkel, akiket szeret és mindent megtenne azért, hogy megvédje őket, még ha az önfeláldozást is követel. Rettentően szerény és nem veszi túl komolyan magát. Sosem keresi a reflektorfényt. Hatalmas önkontrollal rendelkezik, ami egyértelművé válik a Hajnal Hasadásban, amikor ellenáll az emberi vér szagának minden látható erőfeszítés nélkül, amikor először meglátja. Tud magára vigyázni és valójában akar is. Nem kéri más segítségét, ha nincs rá feltétlen szüksége.

Ami a természetfeletti erőket illeti...
Ha emlékeztek, Carlisle azt mondta, egy vámpír különleges képessége egyszerűen egy felnagyított emberi tulajdonság. Nos, Bella továbbra is áthatolhatatlan a mentális támadások számára és kiképzése után, képes kiterjeszteni ezt, mint egy pajzsot, hogy megvédjen másokat is. MILYEN SZUPER MÁR EZ?? Egészen hősies, nem?!

Na de mi teszi egy igazi hősnővé és miért érdemli meg, hogy nyerjen?
Elmondom nektek. Hadd kezdjem azzal, hogy hatalmas megtiszteltetés ez Bellának, hogy egyáltalán felkerült a potenciálosok listájára. Mindannyian tudjuk, hogy sosem adná magának ezt a címet. Valószínűleg ki is nevetne bárkit, aki megemlítené neki.

De lássuk be, a hősnő definíciója:
"Kitartóan bátor nő, akire felnéznek, mert bátor vagy nemes cselekedetet tesz." Nemes tulajdonságok? Hol kezdjem a listát?? Bátor, önzetlen, védelmező, hogy néhányat megemlítek. Semmi sem akadályozhatja meg, hogy megvédje azokat, akiket szeret.

Mitől jobb, mint a többiek? Erre valószínűleg valami olyat válaszolna, hogy inkább hagyja elúszni az egész versenyt, minthogy magasztalja önmagát versenytársaival szemben. Minden hősnő megérdemelné, hogy győzzön, de akárki nyer a végén, az biztos nagyon megérdemli. Mindenkinek sok szerencsét kívánna. Ismeritek Bellát, sosem bántana senkit (Amíg meg nem próbálják bántani a szeretteit), plusz egyszerűen UTÁL a középpontban lenni. Emlékeztessük magunkat, hogy Bella igen is egy hősnő.

Az első blogverseny nyertese:

Lilly http://www.halalangyala00.blogspot.hu/

A blogszépségverseny nyertesei:

1. Beky http://bekyallp499.blogspot.hu/

2. Cukorkák*-* http://idezet-mucus.blogspot.hu/

Hősnők Viadala 2012 - 5. párbaj

Párbaj #5:
YA

Az ötödik meccsen két fiatal hölgy mérkőzik meg egymással. Egyikük okos és hagyománytisztelő, a másik egy rámenő harcos, de mindketten egy angyal szövetségesei.

Akinek szüksége lenne egy kis emlékeztetőre, az --> ITT <-- megtalálja, hogy pontosan mi is az a Hősnők Viadala, de a kulcsfontosságú információ: Két naponta új meccs indul. Minden meccs egy YA (fiatal felnőtt) és egy Felnőtt párbaj párost párbajoztat. A párbaj nyertesei bekerülnek a következő fordulóba és addig párbajoznak, amíg csak egy-egy hölgy marad.

A felnőtt párbajt ebben a bejegyzésben találjátok. A blogunk Vanda kampányvezére, ezért most tudtok nálunk is szavazni és ezzel indulni a könyvnyereményekért. További info a nyereményekről ITT.

Tessa vs. Nora
(okt. 23 - 25)

Olvasd el a kampányszövegeket és add le a voksod! Ki jusson tovább a következő fordulóba? Szavazni ITT vagy a kampányfőnököknél tudtok. Egy párbajra mindenki csak egyszer szavazhat! A szavazást október 25-én 23:59-kor lezárjuk!!! 

Tessa

Innen ismerheted: Cassandra Clare: Pokoli szerkezetek sorozat

Először feltűnt: Pokoli szerkezetek – Az angyal

Természetfeletti státusza: boszorkánymester...vagy mégsem?

Kampányának vezére: Kelly @ Kelly olvas


Miért szavazzatok rá?

Tessa 16 éves, barna hajú, szürke szemű, rendkívül okos, sokat olvasott lány, aki nagyon sok mindent tud a világról - elméletben. Minden vágya, hogy utazhasson és saját tapasztalatai alapján ismerje meg a világot.

Amikor Londonba érkezik bátyja hívására, csapdába esik, ahonnan két árnyvadász szabadítja ki, és az Intézetbe viszik. Szembesül az Alvilággal, amelynek létezéséről addig fogalma sem volt. Új társaival ki kell derítenie ki rejtőzik a főgonosz Magiszter neve alatt és meg kell akadályozniuk sötét tervének megvalósulását.

"Megvonta a vállát, és a húga kezébe nyomta az angyalt. Tessa attól fogva sosem vette le; az angyal még álmában is ott feküdt a mellkasán, az állandó tiktak, tiktak olyan volt, mintha egy második szíve nőtt volna."

Tessa karaktere az egyik kedvencem a Y könyvekben, ez főleg Cassandra Clare-nek köszönhető, mert kiválóan megalkotta. Tessa nyitott szívű, kedves, kíváncsi, okos, szerény lány, aki belecsöppen egy számára idegen környezetbe, egy veszélyes helyzetbe, és sikeresen megállja a helyét. Rá kell döbbennie, hogy nem egy egyszerű ember, különleges tulajdonságai vannak, aminek egy része varázslatos, de egy másik része átok.

"Nem nevetlek ki - mosolygott Will. - Inkább úgy mondanám, hogy miattad nevetek. Soha nem láttam senkit így lelkesedni könyvekért. Az ember azt hinné, hogy holmi drágakövekről beszélsz."

Tessa mindezek ellenére hajlandó az életét is kockáztatni szeretteiért, a bátyjáért, és új barátaiért.

"– Az embernek mindig óvatosan kell bánnia a könyvekkel, meg azzal, ami bennük van – bólintott Tessa. – A szavak képesek megváltoztatni bennünket."

Nem könnyű a dolga szívügyekben sem, hiszen a legjobb két Árnyvadász is küzd a kegyeiért, Will Herondale és Jem Carstairs.

SZAVAZZATOK TESSA-RA!!!



Nora

Innen ismerheted: Becca Fitzpatrick: Csitt, csitt sorozat

Először feltűnt: Becca Fitzpatrick: Csitt, csitt

Természetfeletti státusza: ember

Kampányának vezére: Elhaym @ Elhaym blogja

Miért szavazzatok rá?


Ennek a mindig tökéletességre törekvő középiskolás diáknak elfogadható élete volt, e legjobb barátnőjével, Vee-vel az oldalán tisztességes életetet él. Ahogy megtanul megbírkózni apja halálával azt is elfogadja, hogy a dolgok nem úgy mennek már, mint régen. Nora személyisége minden egyes könyvvel növekszik. A csendes, visszahúzódó lány, akit a Csitt csitt-ben megismertünk egy teljes 180 fokos fordulatot vesz és egy erős, szókimondó harcossá változik a Silence-ben!!

"El kellett fogadnom, hogy talán nem ez a megfelelő alkalom arra, hogy az agyam logikus felére támaszkodjak. Talán ez egy olyan alkalom, mikor át kell lépnem a korlátokat. Nem a szabályok szerint játszani. Elfogadni a lehetetlent."

Nora legjobb tulajdonsága az esze, megvan az a képessége, hogy bármilyen helyzetből kibeszélje magát. Attól sem fél, hogy kilépjen a tömegből és megszerezze a válaszokat, amik a problémái megoldásához kellenek.

"Ez a helyzet a félelemmel. A legrosszabbat hozza ki belőlünk."

Mi teszi Norat egy igazi hősnővé?
Harcias és független. Éppen olyan könnyen kimászik a bajból, ahogy belekerül.

Azt hiszem Norának azért kell nyernie ebben a fordulóban, mert szerintem egy igazi hősnő az eszét használva szerez hatalmat azok felett, akik bántani akarják őt vagy a szeretteit.

Szavazz Norára, hogy az Angyalok is örüljenek!

Jelenleg ezzel párhuzamosan folyó szavazások:

Vanda vs. Merit

Az első blogverseny nyertese:

Lilly http://www.halalangyala00.blogspot.hu/

A blogszépségverseny nyertesei:

1. Beky http://bekyallp499.blogspot.hu/

2. Cukorkák*-* http://idezet-mucus.blogspot.hu/

Hősnők Viadala 2012 - Szavazz Vandára!

Párbaj #5: Vanda vs. Merit
(okt. 23 - 25)

Akinek szüksége lenne egy kis emlékeztetőre, az --> ITT <-- megtalálja, hogy pontosan mi is az a Hősnők Viadala, de a kulcsfontosságú információ: Két naponta új meccs indul. Minden meccs egy YA (fiatal felnőtt) és egy Felnőtt párbaj párost párbajoztat. A párbaj nyertesei bekerülnek a következő fordulóba és addig párbajoznak, amíg csak egy-egy hölgy marad.

Olvasd el a kampányszövegeket és add le a voksod! Ki jusson tovább a következő fordulóba? Szavazni a bejegyzés alján található szavazódobozban tudtok. Egy párbajra mindenki csak egyszer szavazhat! A szavazást október 24-én 23:59-kor lezárjuk!!!

Nyereményjáték

A saját nyereményjátékunk:

A játék végén sorsolunk egy nyertest, aki a következő könyvek közül választhat EGYet plusz kap egy egyedi készítésű fém könyvjelzőt:

Gillian Bagwell: A darling szajha
VAGY
True Blood 2. Élőhalottak Dallasban
VAGY
True Blood 3. Holtak klubja
VAGY
True Blood 5. Lidércfény
VAGY
True Blood 7. Hetedik harapás
VAGY
L.J. Smith: Vámpírnaplók 1. Ébredés

A feladat:
A játék ideje alatt ITT A BLOGON bármelyik bejegyzéshez legalább egyszer kommentelni, illetve legalább egyszer a blogunkon keresztül szavazni. Ezt tehát most ebben a bejegyzésben is megteheted. Kommentbe írd be, hogy szavaztál, és akár ki is fejtheted, ha van kedved, de nem muszáj:) Mindegy, kire szavazol, ha itt szavazol, bekerültél a nyereményjátékba.
VAGY
A Facebook oldalunkat lájkolni és ott kommentelni a játék bejegyzéséhez.

KözösKalap: 

A játék legvégén sorsolunk EGY szerencsés nyertest azok közül, akik szabályosan töltötték ki az ITT található RAFFLECOPTER-t

• True Blood #1: Inni és élni hagyni (Alsyniai regék jóvoltából)
• ÉS Libba Bray: Rettentő gyönyörűség (Napi falat jóvoltából)
• ÉS 1 db saját tervezésű 2013-as mini naptár a nyertes kedvenc könyvével kapcsolatosan (Magnolia jóvoltából)

Vanda (Vándor)

Innen ismerheted: Stephanie Meyer: A burok

Először feltűnt: A burok

Természetfeletti státusza: "lélek" (földönkívüli életforma)

Kampányának vezére: Faye és Vic @ Alsyniai regék

A földönkívüli lényeket nem szokás szeretni. Gondoljunk csak a marslakókra, Alienekre, goa'uldokra: jönnek kéretlenül és lelézersugaraznak, felzabálnak, leigáznak minket, békés embereket. A lelkekről is ez az általánosan elfogadott vélemény. Titokban beférkőztek közénk, elfoglalták a testünket, kiirtották a személyiségünket, és csak egyre tovább terjeszkednek. Vagy mégsem így van? Békét hoztak, minden betegség ellenszerét, megszüntették az éhezést és a környezetszennyezést. De kinek a kedvéért?

Vándor a legtöbb világot bejárt lelkek közé tartozik, s most a Földre érkezik, hogy megtapasztalja az univerzum legkülönösebb fajának életét: az emberét. A híres és tapasztalt Vándor a legnehezebb feladatot kapja: egy már felnőtt testbe helyezik, ráadásul az utolsó ellenállók egyikébe, hogy megtalálja maréknyi csoportjukat.

Világos, hogy egy fajtársa számára miért is lehet szimpatikus. De hogy mi, a leigázott emberek miért szeretjük? Miért kedveli meg Vandát a lázadók közül szinte mindenki?

Mert a legtöbb emberrel ellentétben a lelkeket és legfőképpen Vandát nem az élet aggresszív, férfias oldala vezérli. Nem a küzdelem hajtja, nem a legrátermettebbek túlélése a lételeme, hanem a szeretet, az együttérzés, a megismerés és a megértés vágya.
A mezőny legtöbb hősnőjére igaz, hogy egy kegyetlen, küzdelmes világba kerül, ahol élet-halál harc várja. Egy világba, ahol egy nő vagy maga is olyan erőssé lesz, mint a férfiak, vagy azok játékszerévé válik. Vandával is ez történik: egy világban, ahol két faj harcol egymással először meg kell küzdenie a kiismerhetetlen és forró sivataggal, majd az ellenállók foglyaként sínylődik, s közben folyamatosan elöntik az emberi érzelmek, a test eredeti birtokosa, Melanie érzelmei. Aki pedig folyamatosan küzd, hogy visszafoglalja elméjét. Vandát pedig saját bűntudata emészti és a kettős érzelmek, a kettős szerelem kínja.
Ő azonban mégsem küzd, nem válik arrogáns harcossá, mint a túlélésre kényszerült Melanie. Sőt, ahogy idővel megismerik egymást, Melaniet teszi jobbá végtelen együttérzésével.
Lassan az ellenállók is észreveszik értékeit, hogy számunkra mérhetetlen hosszú élete és bölcsessége ellenére mégis szinte gyermekinek tűnik, ahogy az emberek szemén próbálja megismerni a világot és önmagukat. Önfeláldozásával, segítőkészségével és tiszta őszinteségével bebizonyítja, hogy nem az ellenségük.

Hogy miért érdemes rá szavazni?
Mert a versenyzők közül a legpéldamutatóbb karakter. Megtanulhatjuk tőle, hogy éljünk bárhol az univerzumban, legyünk bármennyire különbözők, mégis mind egyformák vagyunk.
Mert rádöbbenünk, hogy a legnehezebb időkben is a szeretet és az együttérzés a leghatalmasabb erők.
Mert ő a legemberibb idegen, akiről valaha olvastál. S végül ő lesz a legemberibb ember is.